Folowers

2012. augusztus 18., szombat

5.8.12


 2012. augusztus 5.


Érezz a szíveddel


Blossom: Sziasztok… Bármit is tartanátok mostanság megfelelő témának… elfogadom… és át is adnám a szót!
Fény Föderációja: Mily’ kellemes és készséges, hogy hagyod a dolgokat Isteni módon megnyilvánulni. Hogy sok ember szükségletét szem előtt tartsuk… nyomatékosítanunk kell, hogy kövessétek szívetek szavát. Gyakran beszéltünk róla, hogy „hallgassatok” a szívetekre, erre ti azt válaszoltátok, nem vagytok képesek bármit is hallani. Az emberi lény egyik legüdvözítőbb tulajdonsága az ÉRZÉSEK korlátlan érzékelése. Nincs olyan lélek a bolygón, akinek ez ne lenne sajátja. Még ha valaki azt is állítja, hogy kiüresedett vagy érzéketlenné vált minden érzelemmel kapcsolatban… csak álltatja magát… mert lehetetlen semmit sem ÉREZNI.
Tehát átfogalmazzuk üzenetünket és azt mondjuk, ÉREZZETEK a szívetekkel. ÉRZÉSEITEK vezetnek benneteket. Ezt tudjátok. A fejben folytatott monológok nem mindig egyeznek az ÉRZÉSEITEKKEL és itt kezdődik az összezavarodás és az ember már nem tudja, hogy az IGAZSÁGOT hallja-e, olvassa-e vagy befogadja-e vagy sem.
Képzeljetek el egy konyhai lisztszitát. A csomagolt liszten LEHET azt tüntették fel finomliszt… de ha átszitáljátok, előbukkanhat több magvacska vagy csomó is, aminek szintén sikerült a finomliszt csomagolásába bejutnia. Ha finoman megrázzátok a szitát… könnyen láthatóvá válik az igazság, mert az igazság könnyedén képes áthatolni a szita hálóján. De ha csomósodás van, amit az ember erővel PRÓBÁL szétnyomni, mert az ember ki akarja próbálni átfér-e… akkor azt kell mondjuk, ez NEM AZ IGAZSÁG.
Tehát itt tartunk kedves Barátaink,… AZ ÚJ IDŐSZAK egyre közelít. Sok életet eltöltöttetek azzal, hogy az IGAZSÁGRA ráleljetek, ez nemsokára bekövetkezik.
Blossom: Igen… hallom… NEMSOKÁRA … és végül tényleg… azt KELL mondjátok NEMSOKÁRA… még a mi értelmezésünk szerint is (ami az időt illeti), mert az év vége egyre közelít.
Fény Föderációja: Helyes. Szeretnénk nektek egy kérdést feltenni. Ami számotokra VALÓSÁGNAK tűnik… az ezzel egybecseng?
Blossom: Hahó, barátaim… rossz embertől kérdezitek! Hogy micsoda?
Fény Föderációja: Olvasd el a kérdést még egyszer és gondolj a válaszra, amit ÉRZEL.
Blossom: Ez aztán a fogós kérdés… A válasz, amit érzek, hogy miért kellet nekem ilyen nehéz kérdést feltennetek?
Fény Föderációja: Mert tudjuk, hogy képes vagy megválaszolni.
Blossom: Rendben… tehát én azt mondanám, hogy ez attól függ, milyen ÉRZÉSEM van, a számomra megnyilatkozó dolgokkal kapcsolatban.
Fény Föderációja: Helyes válasz. Gyakorta beszélünk az ÉRZELMEKRŐL. Ezt továbbra is folytatjuk, mert nagy a jelentősége.
HALLGASSATOK ARRA, AMIT ÉREZTEK.
ÉREZZÉTEK ÁT, AMIT ÉRZÉKELTEK.
Azért beszélünk ma ilyen nyomatékosan, mert TUDJUK, ezek a dolgok előfordulhatnak, sokak számára igaznak tűnhetnek és ezek a jelenségek rendkívül meggyőző erejűek lehetnek. Ezért kérünk benneteket, vigyázzatok az ilyen eseményekkel.
Blossom: Tehát… akkor azért rákérdeznék… milyen típusú „jelenségről” is beszéltek? Hallani lehet megtévesztésekről, becsapás céljából kivitelezett műveletekről (False Flag) stb. … erre utaltok?
Fény Föderációja: Ezt nem mondhatjuk meg, mert közlése nem a célt szolgálja.
Blossom: Akkor, minden tisztelettel, de miért említettétek meg egyáltalán?
Fény Föderációja: Mert ennyit közölhettünk veletek. Ha még többet mondanánk, az bizonyos történésekbe való beavatkozásnak számítana, és ez távol áll tőlünk. Ez nem a mi utunk. Gondoljátok meg, itt nem „játékszerekkel” vagy gyerekekkel van dolgunk. Számunkra a biztonságotok a leges legfontosabb és be is tartjuk a biztonsági szabályokat, és csak olyan dolgokról beszélünk, amiről az az ÉRZÉSÜNK, biztonságos, és ha ezt nem érezzük, úgy felhagyunk vele. 
Blossom: Rendben. Köszönet érte. Elfogadom és tiszteletben tartom… Hmmm hmmm… lalala… és milyen az időjárás mostanában arrafelé?
Fény Föderációja: Drága Blossom és minden Olvasónk…
FOGLALJÁTOK EL ISMÉT TELJES MÉRTÉKBEN HELYETEKET,
ANNAK TUDATÁBAN, hogy kik is vagytok valójában. Nincs és nem lesz soha semmi, ami nem a JAVATOKAT akarná.
Itt vagytok MOST minden idők legfontosabb és legjelentőségteljesebb időszakában. Összegyűjtöttétek erőiteket és lendületet merítettetek. Sokan úgy ÉRZIK elveszítették a reményt. De ez nem így van, ez tévedés.
Gondoljatok amennyire gyakran csak lehetséges, hogy belélegzitek MAGÁT AZ ÉLETET. Így összekapcsoljátok magatokat a lélegzetvételen keresztül az EGYSÉGGEL és SEMMI sem választhat el az egységtől. SEMMI.
A FÉNY HARCOSAI VAGYTOK.
ÉREZZÉTEK, AMINT EZEK A SZAVAK BENSŐTÖKÖN ÁTHULLÁMZANAK.
TUDJÁTOK, IGAZ SZAVAK EZEK ÉS ÉREZZÉTEK, AHOGY BLÉLEGZITEK EZT AZ IGAZSÁGOT. 
NINCS MITŐL TARTANI.
Ha láthatnátok a fényeteket és az erőtöket, mint mi, könnyűnek találnátok kérésünknek eleget tenni.
LAZÍTSATOK ÉS ÉLVEZZÉTEK AZ UTAZÁST.
LEGYETEK ÖRÖMTELIEK.
LEGYETEK BOLDOGSÁGTÓL SUGÁRZÓAK.
LEGYETEK SZERETETTELJESEK.
Képzeljétek el, hogy bolygótokat egy másik szemszögből szemlélhetitek és repüljetek át fölötte. A fény minden lelke egy SZIVÁRVÁNYSZÍNBEN ÉGŐ FÁKLYA. Képzeljétek ezt el.
A szépség micsoda pompás képe ez, nem lelkesítene ez titeket is és nem nyugtatna meg, tudva, hogy a sötétség már alig látható, mert MINDENÜTT ÉGENK A SZIVÁRVÁNYSZÍNŰ FÁKLYÁK. A sötétség majdnem eltűnt. Ez az IGAZSÁG. 
Folytassátok és képzeljétek magatok elé ezt a képet, mert ettől még fényesebben ragyog az IGAZSÁG.
ÉREZZÜK, hogy valami kínoz Blossom.
Blossom: Hmm … Így igaz, jól ÉRZITEK! Az imént „jelenségekről” beszéltetek, ill. hogy ne hagyjuk magunkat becsapni… még ha azt is mondjátok, ne aggódjunk ezek miatt és BÍZNUNK kell a megérzéseinkben, és döntsük el az IGAZSÁGOT szolgálja vagy sem…
Fény Föderációja: Ezért tisztelettel azt mondanánk… ÉREZZÉTEK ÁT, AMIT ÉRZÉKELTEK, MINDENNEL kapcsolatban.
Elmétek és gondolataitok ámokfutóvá válhatnak… hajlamos lehet az ember, hogy elragadtassa magát. Legyetek felvértezve, arra az esetre, ha HAMIS dolgokkal szembesülnétek, legyen az szóban vagy írásban… döntsetek egyértelműen a fölött, mi az, ami a SZERETETBŐL jön és mi az, ami nem.
Ez az oka, hogy kérünk benneteket, ügyeljetek az ÉRZELMEITEKRE. KÖZTUDOTT és egyre jobban elterjed, hogy az útmutatást adó üzenetek IGAZSÁGOKAT és HAMIS dolgokat is tartalmaznak, hogy „becserkésszenek” benneteket. Kétségbeesett próbálkozások vannak, hogy a lakosságot a káoszba taszítsák és akik erről TUDNAK, azok ne hagyják magukat eltántorítani IGAZSÁGÉRZETÜKTŐL.  
Másképp fogalmazunk. Ha folyamatosan  SZÍVETEK KÖZÉPPONTJÁBAN és az öröm/boldogság érzésében tartózkodtok, akkor minden, amivel összetalálkoztok és veletek nem azonos frekvencián rezeg, rögtön feltűnik nektek. 
A szív középpontjában való tartózkodás, az nem csak a boldogság kiteljesedése és a lélekkel való összehangolódás,... hanem a saját „IGAZSÁG-DETEKTOROTOK” (hazugságvizsgáló készülék).
Ha az embert kétségek gyötrik és fél… nem képes leolvasni, mit mutat az igazság-detektor… mert lemerülő elemekkel működve, nem képes elvégezni, amiért létrehozták, tehát a hazugságot sem képes felismerni.
De abban a pillanatban, amikor egy MAGAS rezgéshez egy alacsonyabb rezgés közelít… mássága fel fog tűnni! 'Aha' mondhatjátok. … Hiszen olyan könnyű MEGÉREZNI a rezgések közti különbségeket, ha az ember folyamatosan a SZERETETTEL harmóniában létezik.
Hasonló, mint mikor egy szívderítő zenedarabot hallgatunk, és ha az egyik zenész hamis hangot játszik, az kihallhatóvá válik. Ez nem feltétlenül egy hamis hang, hanem az eltérő hangfekvés is lehet. Ilyenkor feltesszük a kérdést, az a belső „ÉRZÉS”, a tökéletes hangszínbe nem illő hang „beszökött”-e a darabba vagy sem.
BIZZATOK TELJESÉGGEL A BELSŐ HANGOTOKBAN.
Blossom: Értem mire gondoltok… de az intuícióban BÍZNI nem mindig egyszerű.
Fény Föderációja: De igen, az.
Blossom: Talán igen, ha a LÉTEZÉSETEK SZINTJÉVEL tökéletes harmóniában vagytok… de azt gondolom, előfordulhat, hogy teljesen téves a megérzésem és egy helyzetet vagy személyt rosszul mérek fel.
Fény Föderációja: Biztos vagy benne?
Blossom: Igen. Gyakran szeretettel közelítettem egy helyzethez vagy egy személyhez és később kiderült, rossz úton jártam és mindent rosszul ítéltem meg.   
Fény Föderációja: Mégis azt mondanánk, hogy nem ítélted meg rosszul a helyzeteket, mert első sorban a szeretet volt a mozgatórugód: Mindenki abszolút igazsága. Mégis előfordulhat, hogy egyesek úgy döntenek, álcázzák magukat és másnak mutatkoznak, függetlenül attól, hogy mit tanulnak/tanulhattak volna a viselkedésükből.
Blossom: Igen, értem. Jóságos ég! Ez aztán tud komplikálódni… Talán inkább hangyának kellett volna inkarnálódnom.
Fény Föderációja: A hangyáknak is van jó meg rossz napjuk!
Szeretnénk még tudatosabbá tenni bennetek: hogyha a SAJÁT VALÓSÁGOTOKBAN maradtok… akkor minden más valamilyen formában figyelmeztető jelet fog felétek küldeni.  
Ha mindannyian ebből a sűrűségből tovább léptek, egy helyre, ahol mindettől mentes, akkor emlékezni fogtok a FÉNY ÉS IGAZSÁG teljességében, milyen nehézségek tartottak vissza benneteket, miket kellett kiállnotok és mosolyogni fogtok TUDATLANSÁGOTOKON és a zavarodottságon, ill. megértitek majd – legnagyobb örömünkre – miért nem volt módunkban másképp beszélni veletek… másképp, mint ahogy most tesszük.
Szükségszerű bizonyos információk visszatartása. Ha nem tartanánk magunkat ehhez a megállapodáshoz, az MINDENBEN kárt okozna, ami megtörténik. Tehát fenntartjuk a mi IGAZSÁGUNK határvonalait és csak a legmagasabb formában kívánjuk szolgálni mindenek hasznát… És komolyan MINDEN érintettet figyelembe veszünk. 
Blossom: Igen. … ÉRZEM is … Most be is fejeződik a mai prédikációval felérő beszélgetésünk. Meg hát vasárnap is van!
Fény Föderációja: Sok szeretettel köszönjük neked, hogy támogatásunkat ebben a formában felajánlhattuk.
Lelkeink fénye egyre jobban közelit egymáshoz, és végül EGY FÉNNYÉ válunk újra.
Blossom: Kedves Barátaim, nektek is köszönet mindannyiunk nevében.

 


Website: Blossom Goodchild
Translator: Scarlett


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése